BANNER1.jpg IMG_5.jpg IMG_9515.jpg banner4.jpg 4-jpg.jpg 5-jpg.jpg

Országos bajnok a GSE U14-es lány csapata!!!

Megnyerte az Erima U14-es gyermekbajnokságát a Gödöllői Sportegyesület csapata. Az országos döntő pillanatai, ahogy Mészáros Eszti látta:

 

98’-as Büszkeségeink

 

Családi program várt rám 2013.04.26 és 04.28.között, de ki tud olyankor elutazni, amikor éppen a kedvenc csapata, a GSE 98’-as korosztályának bajnoki mérkőzései zajlanak. Hát én nem!

 

Megbeszéltük csapattársaimmal, hogy együtt megyünk a lányoknak szurkolni. Az első meccs a Gyömrő ellen volt pénteken, amikor is egy jó kis pörgős találkozón 8 góllal nyertünk. Mivel az ellenfél gyakorlatilag csak ránk, a mi megverésünkre készült, számunkra egy kicsit nehézkesen indult a mérkőzés. Aztán mindeki összekapta magát, Guszti bácsi is rásegített egy-két jól irányzott megjegyzéssel és a végére magabiztosan hoztuk a győzelmet. A pénteki nap folyamán hátra volt még egy összecsapás a Debrecen ellen. Ez a meccs méltán ígérkezett szorosnak és izgalmasnak, mert az is volt. Csak nagy küzdelem árán tudtak a lányok 1 góllal nyerni ellenük. Ezzel a győzelemmel majdnem biztossá vált a továbbjutás. Ebben a kijelentésben a hangsúly tényleg a „majdnem” –en van, hiszen szombat reggel nemcsak a szurkolók szemlélték álmosan a pályán zajló eseményeket, hanem –talán mondhatom ezt anélkül, hogy bárkit megbántanék- a pályán is álmosan botorkáltak a játékosok. Nemcsoda, hogy két góllal alulmaradtunk. Ezután nem kis feladat várt a csapatra és Guszti bácsira, egyaránt. Edzőnknek ebből a vert helyzetből kellett „felébresztenie”, felráznia a csapatot, a lányoknak pedig nem kis lelki küzdelmet kellett megvívniuk, hogy azután a délutáni Asi elleni meccset 10 gólos fölénnyel hozzák. A két nap alatt voltunk lent és fent, kaptunk hideget-meleget, de a Fradi elleni vasárnapi döntő az mindenkinek, de számomra különösen leírhatatlan volt. Tiszta szívemből szorítottam a GSE-nek és most éreztem először azt, hogy milyen jó vendégként jelen lenni az Elek Gyula Arénában. Nemcsak olyan vendégként aki jött és ahogy jött, úgy ment, hanem olyan vendégként aki méltó ellenfele a Fradinak és van mit keresnie ott. Hát nekünk volt! A lányok nagyon szoros ki-ki meccset vívtak, majd a döntetlen eredmény után 7 méteresekkel kellett eldönteniük a bajnoki cím jogos helyét. Aki ekkor még nem rágta volna tövig a körmét, az a mindkét oldalon kihagyott három büntető után, már biztosan megtette. Majd a szív és az idegek harcában győzedelmeskedő GSE 1góllal kivívta a Bajnoki címet! Nem kevesebb az elvárás jövőre sem! Szép volt lányok! Gratulálunk!

 

A győztes csapat tagjai:

Bárdy Noémi
Balogh Bettina
Botyik Alexandra
Csenteri Anna
Hornyák Bernadett
Kalmár Henrietta
Kmett Fanni
Majoros Sarolta
Sándor Johanna
Sándor Vivien
Sándor Veronika
Szandai Martina
Szekeres Dóra
Uzsoki Zsófia
Zavacki Renáta

Edző: Majoros Gusztáv

Gólkirálynő: Hornyák Bernadett

A csapat tagjai közül Hornyák Bernadett, Szekeres Dóra meghívást kapott a Magyar Női Serdülőválogatottba.

Következő mérkőzés

Legfrissebb híreink

tovább a hírekhez