BANNER1.jpg IMG_5.jpg IMG_9515.jpg banner4.jpg 4-jpg.jpg 5-jpg.jpg

Gödöllői Kézilabda Sportegyesület 2012/2013 idénye - szülői szemmel

A 2011/2012-es szezon zárásakor Guszti bá’ a Gödöllői Kézilabda Sportegyesület vezető edzője reményeit fejezte ki, a következő év sikereiről, felvázolta az akkori bizonytalan és várakozással teli helyzetet, és ismertette az új struktúra szerint felépített ERIMA Gyermekbajnokságot. Azt viszont leszögezte, hogy „keményen fogunk dolgozni, és a kemény munkának az eredményei is meglesznek”. Mi hittünk neki és Rita „nénivel” együtt beváltották ígéretüket.

Az ERIMA gyerekbajnokságon a GSE ’98-as, U14 korosztályba tartozó csapata a megyei, régió szakaszban, és az országos elődöntőn veretlenül haladt előre, maga mögé utasítva az Érdi VSE, Gyömrő VSK, Váci NKSE, Kántor Anikó SE, Dunakeszi Kinizsi USE, Tolnai Általános Iskola, Somogyi DSE, DANUKE, Beszterce DSE, Dorogi ESE, Mohácsi Torna Egylet és Haladás VSE csapatát. A legjobbak csatáját, az országos döntőt az Elek Gyula Arénában vívták, ahol lelkesen, néha fáradtan, elcsigázottan, de végig kitartóan és profi módon versenyeztek. Emlékezetes pillanat volt, amikor a döntő első napján a Debrecen „A” csapatával vívott küzdelem utolsó  másodpercében Szandai Martina az ellenfél támadásakor elvette a labdát, és a profik hidegvérével, ziccerből bevágta a kapuba, ezzel biztosítva a továbbjutást. A döntő második napján a GSE az Angyalföldi Sport Egyesület csapatát szinte papírforma szerint verte meg, de a Debrecen „B” -nek átengedte a győzelmet. A végső küzdelmet a Fradi – WILU – Möbel – Lime lányaival vívták. A meccs dönthetetlennel zárult, ezért büntető dobásokkal döntötték el a végeredményt, mely erőt és ideget próbáló volt mindkét fél számára, de az igazság győzött és Balog Betti nem hibázott. Heroikus küzdelemben,megérdemelten kapott aranyérmet a GSE U14-es csapata.

A „nagyok” az idény elején új tagokkal is bővültek, kiegészítve a már meglévő, tehetséges játékos állományt. Guszti bá’ eredményes edzésmunkájának köszönhetően az újak felzárkóztak, a csapat pedig újjá alakult. A szezonban „vállán vitte” csapatát a gólkirálynőHornyák Betti, valamint Szekeres Dóri, Botyik Szandi, Balogh Betti, Szandai Marti, Sándor Johi, Kalmár Heni és nem utolsó sorban Csenteri Anna, aki kiváló kapusteljesítményt nyújtott. A csapatban helyet kaptak a fiatalabb játékosok is, akik egy-egy góllal hozzájárultak a sikerhez: Zavaczky Reni, Uzsoki Zsófi, Kmett Fanni, Sándor Vivi, Majoros Saci, Sándor Vera és Bárdy Noémi.

Megtapasztalhattuk a meccseken az edző és játékosai között folyt nem verbális kommunikációt, mivel a szurkolótábor hangosan biztató, ütemes zajai miatt egy szó sem juthatott el a fülekig.

De nemcsak az ERIMA gyermekbajnokság volt az idényben:

A ’98-as korosztály karöltve a ’97-sekkel – Blaubacher Dóri, Sztankovics Réka, Lovász Brigi, Kiscelli Vanda, Mészáros Eszti, Tanács RékaBánfalvi Kitti - részt vett a Budapest SE NB I.-es meccsein is, ahol a végeredmény IFI korosztályban 6. helyJunior korosztályban 10. hely, arégióválogatottak tornáján pedig az 1. helyezést érték el.

A 2001-es U11 korosztályban kézilabdázók is megméretetek az ERIMA gyermekbajnokságon. A megyei és régió szakaszban az Érdi VSE, KASE, Vecsési Kombi, Pilisvörösvár TKSE, Szigetszentmiklós NKSE, Dömsödi USE játékosaival veretlenül küzdöttek meg, csak ENUSE Tápiószele csapata bizonyult erősebbnek. Az országos elődöntőn a nyugat 2 B. csoportba kerültek, ahol a hazai Dunaújvárossal, Moháccsal, Szekszárddal kellett megküzdeniük. Mindenki számára meglepetés volt (főleg az ellenfélnek), hogy - a tavaly országos döntős - Mohács és Szekszárd csapatát összeszedett játékkal legyőzték. Az ország legjobbjai között nem érdemtelenül szerezték meg a bronzérmet, ez a helytállás Rita „néni” szakszerű oktatásának, és a tartalmasan kihasznált edzés időnek köszönhető.

A gyermekbajnokságon lelkiismeretesen irányította csapatát Majoros Sarolta ’Csipe, és segítségére voltak a csapat tagok is: Bréda Luca ’Lucélia, Bréda Bori ’Piroska, Sándor Vera ’Tuki, Bárdy Noémi ’Bárdyka, Kalmár Gréti ’Grétyó, Janda Hajni ’Hajnal, Marshall Lili és Sándor Bogi. Az idény alatt nemcsak fejlődésüket láthattuk, hanem azt is hogyan érik csapattá ez a maréknyi gyermek.

2013. március 2-án a GSE meghívásos I. Pelikán kupát rendezett az U11-es korosztály számára.Dunaújváros, Székesfehérvár és Ikervár csapatait hívták meg, akik örömmel fogadtál el a felkérést, hisz ebben a tanulásra fogékony korban, nagyon fontos az edzésen tanultak éles meccshelyzetben való gyakorlása, a rutin szerzés és a csapatkohézió kialakítása. Az I. Pelikán kupán a GSE legyőzte Dunaújváros csapatát és a 4. helyezést érte el.

Az ERIMA gyermekbajnokságon kívül az U11-es korosztály indult más versenyeken is:

StudentComfort Kézilabda Torna 4. helyezés, Főnix Kupa 4. helyezésBalázs Kupa 4. hely 2000-es korosztályban, Győri Audi ETO nyílt bajnokság 4. helyezés.

Gratulálunk a GSE minden játékosának, valamint az edzőknek, akiknek köszönetünket fejezzük ki, hogy tanítják gyermekeinket!

2013. május 31.

 

Bárdy Éva
szülő

Következő mérkőzés

Legfrissebb híreink

tovább a hírekhez